Ismét egy sikeres Fitnesz Marketing Auditról számolhatok be ami a te pénztárcád is kitömheti. Egy nagyváros fitnesz termének a tulajdonosa keresett fel, azzal a kéréssel, hogy nézzük át a készülő új oldaluk, mondjam el a véleményem, javaslataim.
Egy-egy ilyen konzultáció alatt átbeszéljük a hibákat és a lehetőségeket, rávilágítok azokra a pontokra ahol fejleszteni lehetne az online felületeken. Jobb marketinggel, ügyesebb kommunikációval dőlni fognak hozzád a vendégek s azt kérdezed magadtól, hogy miért nem így dolgoztam eddig.
Megkaptam a régi oldaluk címét és az újat, valamint a FB oldalukból kiindulva elkezdtem feltérképezni a hibákat és jegyzeteltem a megoldási javaslataim. Személyesen nem találkoztunk, de ez nem okozott problémát. Kihangosított telefonon is jól értettük egymást, de az ilyen konzultációt FB messengeren, vagy Skype-on is le tudjuk bonyolítani. a végén egy PDF formátumban átadtam az egész jegyzetet.
Az egy órás auditból végül kétszer másfél óra lett. Ilyenkor Én is nagyon belelendülök és nem bírok leállni. Egyszerűen annyi a mondandóm, annyi információt szeretnék egyszerre átadni, ami nem fér bele egy órába (gondolkozom is egy új megoldáson).
Az információdömping nem feltétlen abból ered, hogy sok a hiba az oldalon, mert ami a vizsgálati eredményem szerint jól sikerült, azt is megbeszéljük.
Tipp: A konzultáció második felénél a megrendelőm már egy második telefont is elővett amivel rögzítette a beszélgetést, hogy később visszahallgathassa. Nem volt rossz ötlet.
Online marketing audit
Az audit alatt az alábbiakat vizsgáltam, elemeztem és értékeltem:
- A weboldal formai elemei: logó, arculat, reszponzivitás, mobil nézet, működés, felépítés, …stb
- A weboldal tartalmi elemei: áttekinthetőség, aktualitás, blog, integráltság, interaktivitás, …stb
- SEO: keresőoptimalizáslás követelményei és részletei pl: helyezésvizsgálat, sebességteszt, tartalmi elemek vizsgálata, oldalak optimalizáltsága, backlinkek, …stb
- Általános marketing: egyediség és erősség, ügyfélkarakter, ügyfélérték, vásárlási folyamatok, ügyfélszegmentálás
- Online marketing: Google AdWords, FB hirdetési rendszer, érkezési oldalak, adatbázis építés, hirlevélrendszer, …stb
- FB oldal vizsgálata: csoportok, események, fotók, videók és egyéb tartalmi elemek megosztása, használata, kommunikáció a különböző ügyfélcsoportokkal
Fitnesz marketing ötletek:
Az oldalak átvizsgálása után jöttek a fitnesz marketing ötleteim, amiket kifejezetten erre a szolgáltatási szegmensre dolgoztam ki. Ilyenek a csali termékek, a nyereségmaximalizálás, a kommunikációs példák, a lojalitás növelés, FB és AdWords remarketing ötletek, hírlevélötletek, …stb.
Az audit végén a következő szavakkal búcsúzott tőlem a megrendelőm. „Most már tudom, hogy hol hibáztunk a marketingünkben, tudom hogyan kommunikáljunk.”
Ez volt a cél. Remélhetőleg sikerül alkalmazni a sok-sok átbeszélt gondolatot.
+ 1 marketing morzsa
Téged sem engedlek el egy használható tipp nélkül. – ha már ennyit végigolvastál a cikkemből, tuti hogy megérdemled.
Ha fitnesz edzőként olvasol, akkor az alábbi tippet kaphatod:
Ha különböző helyszíneken tartasz órát, akkor minden egyes helyszínhez készíts egy-egy FB csoportot. Óra előtt kérd el a vendégeid FB elérhetőségét és vedd fel őket az adott csoportjukba. Ehhez nem kell más, csak egy okostelefon FB alkalmazással, ahol bejelölöd a vendéged ismerősnek és ráérsz őket otthon hozzáadni a csoportodhoz.
Így a csoport tagjai az órákon kívül is tudnak kommunikálni egymással. Közös érdeklődésű emberkék kerülnek egy csoportba, így hasznos tartalmakat tudnak megosztani egymással. Ez lehetőséget ad a csapatépítésre, ami növeli a lojalitást, összetartóbbá válnak a vendégeid.
Körültekintően járj el, mert ha a teremnek van saját csoportja az órádhoz, ahogy a következőkben írom, akkor nem fogják ezt jó szemmel nézni.
Mivel a mostani auditban nem egy fitnesz edző, hanem egy terem tulajdonos volt az ügyfelem, neki nem ezt javasoltam.
Ha fitnesz terem vezetőjeként olvasol, akkor a következő tippet adom:
Készíts annyi csoportot a termednek, ahány jellegzetes, vezetett fitnesz edzésed van. Legyél bennük Te az adminisztrátor és vedd fel az azonos órát tartó edzőid a csoportokba moderátoroknak (nem adminisztrátornak!). Pl: jóga csoport, baba-mama csoport, trx csoport, alakformáló csoport, kangoo csoport …stb.
Vezetőként kötelezd az edzőidet, hogy adják hozzá az óra jellegének megfelelő csoporthoz a vendégeiket. Így minden óra vendégeit egy csoporton belül el tudod majd érni. Hihetetlen hasznos lehet pl egy időpontváltozás, vagy egy edzőváltás esetén.
Ez csak egy morzsa volt a sok-sok fitnesz marketing ötletem közül.