Megjelent a Fitnesz Online Marketing Út című könyvem, tartottunk egy egy igen sikeres Villámtréninget és egy egész napos Sikertréninget. Érkeznek a további tréningek és előadások. Elég sűrűn indítottuk a 2018-as évet.
Januárban elkészült az Online Marketing Út című könyvem, aminek a Fitnesz Online Marketing című verziója került nyomdába. 10+1 állomáson keresztül vezetem végig benne a vállalkozókat a Online Marketing Úton. Ezzel kapcsolatban egy felmérést készítettem fitnesz edzőknek, amiben megkérdeztem, hogy edzőként mi a legnagyobb frusztrációjuk. A felmérést több, mint 300 edző töltötte ki. Kiderült belőle, hogy két probléma foglalkoztatja őket a leginkább:
1. Hogyan szerezzenek új vendégeket
2. Elégedetlen lesz a vendégük a szolgáltatásukkal.
Az első frusztráció egyértelműen marketing kérdés. A második részben szakmai, részben marketing.
Az ügyfél-elégedettség és annak mérése a Marketing Út része. Az online kommunikáció is, amelyben folyamatosan azt sulykolom, hogy edukálni kell az ügyfeleket. Ha téves, torz, teljesíthetetlen elvárásaik vannak, akkor az ügyfél-elégedettség sem lesz meg.
A több ügyfél szerzésére pedig ott van a teljes Marketing Út, ami erről szól. Ezzel kapcsolatban szerveztünk egy villámtréninget, ami két részből állt. Az első felében az én előadásomat hallgatták meg az érdeklődők, a könyvemmel kapcsolatban, majd Tatarek Rezső sztáredző barátom tartott egy interaktív műsort a edzők feladatairól.
A sikeres tréning után igen sokan vettek könyvet, jelentkeztek Rezső képzésére és a Marketing Út Sikertréningre is.
A Fitnesz Marketing Út című könyvben az alapoktól kezdünk. Meghatározzuk a vállalkozók erősségeit amire építhetnek, a gyengeségeiket, amiken erősíteniük kell, a lehetőségeiket amiket ki tudnak használni és a fenyegetettségeiket, amikre fel kell készülniük (SWOT elemzés).
Megkeressük az egyes edzők álomügyfeleit amire a teljes marketinget építeni lehet, piackutatást végzünk és minden edzőt rávezetek, hogy legyen megkülönböztethető, egyedi szolgáltatást nyújtó a piacon.
Állomásonként végigvezetem az online eszközökön az első lépésektől kezdve a haladó megoldásokig. A Marketing Úton a weboldal készítés csak a 7. állomás. A fizetett hirdetési kampányok indítása pedig a 10. Mi van a többi állomáson, mi van előttük, közöttük? Erről szól a könyv, erről szólt az előadás a Villámtréningen és ezeket vettük végig a Sikertréningen.
Ha Te is kíváncsi vagy a könyvre, itt tudod megvásárolni.